Travi történetek 2.



Szombat reggel későn ébredtem, s ahogyan csipás szemmel végigtámolyogtam a szobán, anyu már eltávozott szokásos bevásárló-körútjára. Eljött az én napom! Nincs suli, viszont van reggeltől estig édes leányélet!
Felvettem az utolsó tiszta franciabugyit – tangát majd akkor, ha puncim is lesz hozzá –, aztán a tegnapi melltartót, majd a kapott pólók közül egy citromsárgát „I WANNA BE YOUR GIRL-FRIEND!” felirattal. Harisnyát még mindig anyu fiókjából kellett vételeznem, de ráadásnak kihúztam a szemem szemceruzájával, a számat pedig kirúzsoztam vörösre.
Megreggeliztem, majd annyira jókedvem kerekedett, hogy rögtön elkezdtem háziaskodni. Rendet raktam a konyhában, majd a szobákban, beraktam a szennyest a mosógépbe, és éppen a porszívózáson gondolkodtam, amikor hallottam, hogy nyílik a bejárati ajtó.
Boldogan pattantam ki az előszobába anyukám elé, és földbe gyökerezett a lábam. Ott álltam lánynak öltözve és sminkelve anyukám és barátnője, Ágota néni előtt. Örökkévalóságnak tűnő másodpercek teltek el, mire anyu megszólalt:
– Már megint beöltöztél? – kérdezte, valamiféle megrovó hangsúllyal.
– I-igen… – hebegtem. – Csak ki akartam próbálni, hogy milyen egész nap… – haraptam el a mondatot. Most Ágota néni előtt kell emlékeztessem anyut arra, hogy tegnap még éppen ő akart szavamon fogni, amikor azt mondtam, hogy ma egész nap nejlonharisnyában leszek? Emlékeznie kellett volna!
– Énekesnő, vagy díva, vagy mit tudom én mi lesz a jelmezbálon – legyintett anyu Ágota néni felé, aki nevetésben tört ki. Anyu vele nevetett, én pedig sarkon fordultam, és beszaladtam a szobámba.
Szégyentől égő arccal, pánikszerűen rángattam le magamról az előbb még olyan nagy becsben tartott női ruhadarabokat. Aztán magamra kapkodtam fiúruháimat, és sírva fakadtam. Sokáig tartott, amíg megnyugodtam. Kezdetben a vélt szégyentől potyogtak a könnyeim, aztán már csak a megfutamodás puszta ténye miatt. Eközben behallatszott, hogy anyuék beszélgetnek a konyhában. Nem értettem, mit mondanak, de a nyugodt hangszínükből sejtettem, hogy ügyet sem vetnek rám. Egyre inkább éreztem, hogy hülye voltam. És gyáva. Csak meg kellett volna vonni a vállam, mert mégis, mi van abban, ha jelmezben vagyok, pár nappal a jelmezbál előtt? Semmi. Most meg kinn kellene ülnöm a konyhában, és beszélgetni, hogy megszokják, én így vagyok öltözve.
Sokáig búsongtam magamban, míg nem hallottam, hogy Ágota néni elmegy, és ezután anyu bejött a szobámba.
– Itt vagy? – kérdezte erőltetett vidámsággal.
– Hol lennék? – vontam meg a vállam.
– Mi a baj? – ült le mellém.
– Kinevettetek – válaszoltam.
– De mikor olyan viccesen néztél ki – simította ki a tincset a homlokomból.
– De én nem viccesen akarok kinézni – vettem egy nagy levegőt. – Én úgy akarok kinézni, mint egy nő. Nem elviccelni, mert az csak gagyi, és semmi több. Hanem meghökkentően igazinak lenni, szóval, azt akarom, hogy tényleg úgy nézzek ki, mint egy nő.
– Nem akarlak elkeseríteni, de fiú vagy. Értem, amit mondasz, de ha női cuccokat veszel fel, attól még csak úgy nézel ki, mint egy fiú lányruhában.
Nagyon kétségbeesetten nézhettem rá, mert rögtön szabadkozni kezdett:
– De lehet ez ellen tenni. Éppen azt beszéltem Ágota nénivel, hogy szombatra vág neked egy jó kis csajos frizurát, szerencsére elég hosszú a hajad. Kisminkelünk, megtanulsz nőiesen járni, mozogni, mosolyogni… Ne félj, a szülő anyád sem fog rád ismerni. Vagyis én sem.
– Van remény?
– Hogy ne lenne! Vettem neked egyébként harisnyát meg melltartót. Kaptam 80A-ásban push-up-ot, az pont olyan nőknek van akiknek tök deszkák. Szóval neked, pont jó lesz.
Azzal anyu kiment, és behozta az új cuccokat:
– Vettem többet is, mert gondoltam gyakorolni is akarsz. Ne félj – mosolyodott el, – tudom miért öltözöl minden nap lánynak.
Elállt a lélegzetem. Elvörösödtem:
– Tudod? – nyögtem ki.
– Persze – legyintett, – ez a Sztanyiszlavszkij-módszer a színészeknél.
– A micsoda?
– Na, ne ijedj úgy meg! Nem hallottál róla? Ez az, amikor a szerepet nem csak felszínesen eljátszuk, hanem eggyé válunk vele. Mi magunk leszünk azok. Ha igazán jó jelmezt akarsz, akkor nem csak játszanod kell a dizőzt, hanem dizőznek kell lenned. Vagyis neked elsősorban előbb nőnek. Aztán a többi. Csak ne énekelj! Ígérd meg!
Azzal rám mosolygott, és kivonult a szobámból. Mennyire nem ért anyu semmit az egészből! Mindenesetre visszaöltöztem lánynak, és utánamentem a konyhába, segíteni ebédet főzni.

Életem legcsodálatosabb egy hete kezdődött. Anyukám igazán remekelt a hályogkovács drámapedagógus szerepében, előttem pedig felsejlett, hogy a női lét mennyivel mélyebb annál, mint hogy női ruhákat veszünk fel. Mindennap új változást hozott a testemen és a viselkedésemben. Minden délután és este lányruhában jártam – ez alapból általában bugyi, melltartó, póló, harisnya volt –, és közben sikerült egyre csökkenteni a távolságot, ami a ruha és a benne lévő énmagam között feszült.
Meg kellett szabadulnom a ritkásan, de itt-ott előforduló szőrzeteimtől. Ezek inkább csak pihék voltak, úgyhogy a borotválás megfelelő volt ellenük. Ki kellett alakítani a bizsu és kiegészítő kollekciómat a decens kis aranynyaklánctól, ezüst bokaláncon és kis gyűrűkön át egészen a bizsuszerű klipszekig, karkötőkig. A neheze azonban a viselkedés volt. Meg kellett tanulnom leánymódra járni – és nem csak cipőben, mezítláb is, – leánymódra leülni székre, fotelba, összezárt térdekkel, keresztbevetett lábakkal. Be kellett gyakorolnom a leánymódra való mosolygást, gesztikulálást, evést, ivást. És meg kellett tanulnom figyelni arra, hogy mindezt ne játszam túl. Közben Kísérleteztünk különféle melltartókkal, A-kosaras push-uppal tömés nélkül, B-kosarassal kicsit kitömve, C-kosarassal nagyon kitömve. Kísérleteztünk harisnyaszínekkel, bizsumennyiséggel, smink-stílusokkal. Szerdán megjött a charleston-ruhám is a tisztítóból, így a köré tudtunk építeni a megjelenésem. A hét végére kialakult egy kicsit (még) fiús mozgású, vagány csajszi képe, bő ékszerezéssel és a 20-as évek harsányabb sminkjével ellenpontozva.

A délelőttöket fiúként töltöttem az iskolában, a délutánokat lányként otthon. Szerda délután már odáig merészkedtem, hogy úgy mentem el a boltba kifliért meg tejért, hogy a melltartóra, pólóra, harisnyára csak felvettem a farmert, pulóvert, dzsekit. Aztán majd meghaltam az izgalomtól, mert azon paráztam, hogy hiába vettem ki a melltartómból a tömést, meg hiába a pufidzseki, látszik, hogy melleim vannak. Meg, hogy a nadrágom alól kilátszik valahol a harisnyám, alul vagy a derekamnál. Meg különben is, biztos átlátnak a ruhámon.

Hirtelen jött el a péntek, és vele együtt Ágota néni, aki végrehajtotta az utolsó, döntő fázist az átalakításomban: levágta a hajamat rövidebb, de lányos fazonra. Elég hosszú hajam volt, így ki lehetett alakítani belőle olyan frizurát, hogy a fejem tetejéről jövő hajszálak oldalt lelógnak a fülem alá, míg hátul csak a tarkómig érnek, és a haj alulról alá van nyírva, úgy, hogy a magasabbról induló hajszálak ráfednek az alattuk lévőkre.
Az új frizura teljesen megváltoztatta az arcom, Ágota néni mesteri munkát végzett. Este nyolc után ment el, de annyira transzba jöttem, hogy szinte kiköveteltem anyutól, hogy most azonnal sminkeljen ki, hadd lássam a végleges eredményt. Megdöbbentően lányosra sikeredtem. Késő volt, de nem bírtam ki, hogy ne öltözzek fel az új fejemhez „rendesen”. Felvettem hát a charleston-ruhámat fényes, testszínű harisnyával, a fekete körömcipővel, vörösköves nyaklánccal, ezüst karkötővel. Körmeimet, akkor először, anyu kilakkozta vörösre.

Nem tudom már, honnan jött az ötlet, hogy így felöltözve sétáljak egyet az utcán. Talán anyu vetette fel, mint a drámapedagógiai kiképzésem utolsó feladatát, talán én részegültem meg az átalakulásom sikerétől, vagy talán mégis anyuban élt még az egy héttel azelőtti, Ágota néni előli gyáva futásom emléke, és biztos akart lenni benne, hogy másnap nem megy kárba az egész heti erőfeszítés? Nem tudom.
Mindenesetre tény, hogy anyu mellett a kocsiban, és a belváros felé tartottunk. Rövid, fekete kardigánját adta még rám, meg a már nem használt, régi, térd alá érő, prémszegélyes kapucnis télikabátját. A torkomban dobogott a szívem.
– Kiteszlek itt ezen az oldalon a Várkörúton – mondta. – Aztán a másik oldalon a kocsifordulónál várlak. Biztos ne menjek inkább veled?
– Ne – ráztam meg a fejem. Ha valami ciki lesz, gondoltam, legalább ne anyám előtt égjek.
Kiszálltam és elindultam. Hallottam, hogy anyu elhajt a hátam mögül. Egyre magabiztosabban lépkedtem, csak kicsit az zavart, hogy a cipőm talpa olyan hangosan kopogott az utcakövön, hogy azon csodálkoztam, nem néznek ki az ablakból az emberek. Eleinte kerültem az utcai lámpák direkt fényeit, az első szembejövő házaspárnál kicsit félre is húzódtam az utca szélére, és próbáltam a másik irányba nézegetni, de a következő gyalogos mellett már egyenesen mentem el.
Alig jártak az utcán, azokat is inkább csak messzebbről láttam. A lábam kezdett fázni a vékony harisnyában, de ettől eltekintve minden simán ment, egyenesen haladtam célom felé, amíg meg nem láttam a rendőröket. Messze voltak még, de hirtelen bepánikoltam. Mi lesz, ha igazoltatnak? Van nálam személyi, de hát? Megnézik, és visszaadják, hogy viszontlátásra fiatalember?
Hirtelen elhatározással betértem balra egy keskeny, emelkedő utcába, és gyors léptekkel távolodtam a rendőröktől. Tisztes távolságból visszanézve láttam, hogy a rendőrök ügyet sem vetnek rám, hanem továbbmennek arra, amelyről jöttem. Ettől megnyugodva, elhatároztam, hogy egy lépcsős kis sikátoron visszatérek eredeti útirányomhoz.
A sikátor közepén egy majdnem derékszögű kanyar volt, ahonnan lépcsők vezettek le az eredetileg használt utcára. Mikor ehhez a kanyarhoz értem bekövetkezett a baj. Három részeg srác jött felfelé a lépcsőn, egyikük kezében borosüveg. Az első kettő udvariasan utat adott, a harmadik, a borosüveggel, azonban megállt velem szemben:
– Szép kisasszony!
Próbáltam elmenni közte és a házfal mellett, de elállta az utam.
– Ne siessen! Igyon egyet az egészségemre! – nyújtotta felém a borosüveget.
Nem mertem ránézni, megszólalni meg pláne nem. Ha a hangomról rájön, hogy fiú vagyok, nekem végem.
– Ne zaklasd a hölgyet! – fordultak vissza ekkor a barátai.
– Semmi gond, menjetek csak tovább, mindjárt én is megyek – legyintett, és a barátai továbbindulva eltűntek a kanyarban. Csak néhány másodpercet kell átvészelnem, aztán úgyis siet a barátai után, reménykedtem. Elvettem hát a borosüveget és meghúztam.
– Hát a csók hol marad? – kérdezte.
Erre én, még mindig kezemben a borosüveggel, próbáltam eltolni magamtól.
– Na, csak egy puszit, kedves néma kisasszony! – fogta játékosan könyörgőre, s meg sem várva reakciómat, magához húzott, elfordítottam a fejemet, és puszit nyomott az arcomra. Mikor kicsit távolodott az arca, gyanútlanul fellélegeztem, ezt kihasználva ő félkézzel újra magához szorított, és szájon csókolt. A másik kezével pedig a kabátom elejénél benyúlva, a szoknyám alatt megfogta a combomat, és próbált felfelé nyomulni. Én riadtam szorítottam le kezét a borosüveggel, mert, ha felért a kukimhoz, nekem biztos végem, abból akkora botrány lesz. Szerencsére a kukimat a hasamra szorította a bugyi, ezért hiába jutott fel a combközepemig, messze voltam még a lebukástól. Inkább hagytam, hogy csókoljon, s szerencsére mikor nagy nyálas nyelvét beengedtem a számba, abbahagyta combom támadását.
Hirtelen elengedett, én kezébe nyomtam a borosüveget, és elkezdtem lefelé futni a lépcsőn. Mikor leértem a szélesebb utcára, visszanéztem, de nem követett.
Egy perc múlva már anyu autójában ültem, zihálva.
– Futottál? – kérdezte.
– Igen.
– Valami baj volt?
– Nem, csak leszólítottak.
– Ja! – nevetett fel anyu. – Tudod, aki táncosnőnek áll, az ne csodálkozzon, ha megtáncoltatják!




Ajánló

Ketten éltünk az apámmal, miután anya elhagyott minket, csak ketten maradtunk. Apa tisztességesen nevelt engem és lehetõségeihez képest mindent megadott nekem, amire csak szükségem volt. Mindig felnéztem rá, Õ volt a példaképem. Mindig remek tanácsokat adott nekem. Vicces, érzékeny, bolondos, fiatalos ember volt. Magas, nagyon magas, közel két méteres férfi volt az apám, sötét fekete, dús haja és óriási barna szemei voltak, szimmetrikus arca, rossz fiús vonásokkal...

A legjobb estém apával

Neten ismerkedtünk meg, õ is egy fiatal, 25 éves bi srác. Leveleztünk, megbeszéltünk egy találkát. Elõször csak átlanános dolgokról beszéltünk, majd a szexrõl. Pár perc múlva már csókolóztunk, szinte ledugta a nyelvét a számba. Említette, hogy szeret a nyelvével munkálkodni. Én passzív vagyok, õ aktív. Pár perc csókolózás után már állt a farkam. Aztán a nadrágjába nyúltam, éreztem neki is keményedik. Gondoltom kiveszem, és elkezdem szopni. Szép, és ...

Közben a farkammal játszott

Az elsõ aktus után mindösszesen két hét telt el, amikor is véget ért az 1973/74-es tanév. Aztán nyáron egyáltalán nem találkoztunk - sajnos! Teltek, múltak napok. Egyre többet gondoltam Karcsira, mindannak ellenére, hogy sok idõt töltöttem a csajommal. Aztán elkövetkezett a következõ tanév megnyitója, amin közölték a gimis kollégisták szobabeosztását. Egy szobába kerültem Ricsivel (aki osztálytársam volt), Lacival (Annamari unokabátyja - 19 éves és végzõs...

A hátsó beavatás

Csak ülök és képzelem hogy kursz a felcsatolhatóval nyalsz össze vissza . már simogatom magam a gondolatól és már lent tartok benyúlok és kezdem .A vágytól égő forró nedves puncimal játszadozok és gondolatba már ott vagyok hogy melleimet szívogatod szívod és csak szívod míg abba nem hagyod . Most megfordul minden én jövök kikapcsolom melltartódat majd csak nézek . Nézem azokat a hatalmas (GIGA NAGY)melleidet majd 1 percet várok és azután a kettő közé dugom a ...

Szexvágyak leszbi módra


melegvagyok.hu
Igaz történetek
8-10 perc

​Sziasztok, Gergely vagyok, egy 14 éves srác, és szeretném elmesélni nehéz és sokszor
rejtelmes életemet.
Bennem nagyon hamar tudatosult, hogy én nagyon más vagyok, mint a többi ember. Sokszor
éreztem magamat ufónak, ami persze érthetõ.

Török Benjamin vagyok, 24 éves élsportoló ultrafutó, BSI Futónagykövet.

Nagyon rossz gyerekkorom volt, ...

Homo vallomások


Szex linkek, ingyenes szex oldalak