Szunnyadó tûz



Hideg van. Minden nyirkos, és a kõfalak enyhén dohos szagot árasztanak. Nem értem, mire jó ez az egész? Õminisztersége hogyhogy nem húzkodja finnyásan az orrát, egy ilyen helyiségtõl? Az ember azt hinné, ha ennyi befolyásos, magas rangú kényesség gyûlik össze, hogy fontos dolgokról vitatkozzanak, akkor igényesebben választják meg a terepet. De nem!

A Nagyúrnak vége, de a rémálom még csak most kezdõdik... Vallatások. Volt, vagy vélt halálfalók bûneinek, és elkövetõinek ízekre szedése. Undorító. Kellemetlen. Érzem, ahogy a bõrömre nyúlós, síkos réteget von a hideg veríték, ami mindig is kivert ettõl a helytõl. Megértem, hogy nem baráti csevegésre invitálják az itt megjelenõket, de a saját érdekükben, nem lenne kevésbé lehangoló valami emberibb hely?

Harry idegesen izgett-mozgott. Sehogy nem találta kényelmesnek a székét. Talán direkt tervezték ilyen keményre, hogy a hosszas kihallgatások alatt ne tudjon senki elbóbiskolni.
- Nem, mintha neki kedve lett volna aludni egy ilyen teremben - gondolta lemondóan.

Végzett a Rettegéssel, cserébe legalább nyugalma kaphatna most már, hogy a rábízott, inkább rákényszerített feladatot tisztességgel elvégezte. Ehelyett itt ül, egy gyûlölt pincében, és tanúskodik az összefogdosott halálfalók ellen. Ez felettébb magasztos cselekedet, de nem ártana, ha figyelnének is rá. Vagy inkább ne is. Nincs is szükség a jelenlétére, az esetek többségében a vád bizonyított, mielõtt a száját kinyitná, vagy akár bólintana. Akkor miért kell itt lennie? Halványan körvonalazódott meg benne, hogy Caramel erõdemonstrál vele, a már amúgy is megtört elítélteken. Jelenléte maga volt a nyílt kárörvendés. „Nézzétek, ki van itt! Nem menekültök!”
Harrynek hányingere lett a gondolatra. Helyesnek tartotta, hogy azok, akik annyi élet rombadöntéséért voltak felelõsek, bûnhõdjenek. De nem akart hozzájuk hasonló lenni, aki élvezi, ha rettenetet kelt. Gyûlölt fegyver lenni, és most is gyûlöli, hogy eszköz. Ráadásul olyan ember kezében, aki semmit nem tett a világ jobbátételéért.

Mégsem tehette meg, hogy elmegy, mert még mindig õ a Remény. Így, nagybetûvel. Egész eddigi életében az volt, de a gyõzelem sem volt képes megfosztani gyûlölt kiváltságosságától. Soha, semmi nem lesz elég erõs ehhez. Még maga a halál sem. Ha életének vége lesz egyszer, Harry biztos volt benne, hogy szobrokat emelnek a tiszteletére, közterületeket, esetleg épületeket neveznek el majd róla, és émelyítette ez a tudat.

- Következõ vádlott Draco Lucius Malfoy – szakította ki elrévedésébõl a parancsszó.

Érdeklõdve pillantott föl. Hosszú ideje nem látta régi, iskoláskori ellenségét. Utoljára a toronyban... Régen volt.
Az aurorok egy magas, szõke alakot kísértek a láncos székhez, durván belelökték, és Harry egy pillanatig meg volt gyõzõdve róla, hogy a volt mardekáros csontjai reccsentek, nem a fa. Aztán elhessegette a gondolatot, nem akart még többet õrlõdni, így is elég dolog volt, amin elmélkedhetett.

Talán ez önzõség, érzéketlenség a mások szenvedése iránt, de valahogy belefásult. A gyõzelem nem az ünneplésrõl szólt. Legalábbis számára nem. A környezetében tovább mészároltak, és neki akár tetszett, akár nem, részt kellett vennie ebben. Mint mindig, a sorsáról most sem õ döntött.

Nézte Malfoyt a szék fogságában. Ugyanaz a magas, tekintélyparancsoló tartás, ami az apjának is sajátja volt. A hideg tekintet, magabiztos, gúnyos, kissé lenézõ mosoly. Lucius is így viselkedett néhány hete, amikor iderángatták, majd dementorcsókra ítélték. Nem tört meg, és a fia sem fog.

Figyelte, ahogy egykori iskolatársa szenvtelenül hallgatja az ellene fölsorolt vádakat. Ugyanaz, mint a többieknél, Harrynek néha az volt az érzése, hogy Caramell aktát sem cserél a kihallgatások között. Végtére is mindegy, nem? Halálfaló, halálfaló. Egyre megy. Megint viszolygást érzett. Akármit tettek is, mégiscsak emberek. Az ilyen esetekben nem érezte magát sokkal különbnek. Õ is csak hóhér, még ha közvetve is, parancsot hajt végre. A jó és a rossz oldal pedig csak nézõpont kérdése.
Irigyelte Malfoyt, aki érzelem nélkül, felszegett fejjel vállalta a sorsát. Nemeshez illõ módon, fensõbbségesen mosolyogta szembe a végzetét.

Caramel befejezte a bûnlajstromot, és szünetet tartott, kiélvezte a hatást. Harryt bosszantotta a miniszter mindenhatósága. Undorítónak és kicsinyesnek tartotta a kiszolgáltatottak fölötti hatalomfitogtatást, természetesen biztonságos távolból.

- A Wizemgamot ítélete...
- Elnézést – vágott közbe mindenki megdöbbenésére Malfoy – de még nem is volt lehetõségem védekezni, uram – nyomta meg a szót.

Harry sosem hitte volna, hogy hanglejtéssel ilyen tökéletesen lehet érzékeltetni megvetést, és mélységes lenézést. Ennyi idõ után még mindig képes meglepetésre. Harry érezte, hogy egyre nagyobb érdeklõdéssel fordul vetélytársa felé.

Malfoy még mindig nyugodtan, egyenes háttal ült, a szürkés íriszek továbbra is hidegen villantak, de már látta a mélyükön felpattogó szikrákat. Ezüstszõke haján ingerülten csillant meg a helyiséget bevilágító fáklyák fénye. Alakja még ebben a megalázó helyzetben is tiszteletet parancsoló volt, minden porcikáját az õsi arisztokrácia gõgje itatta át.

Harry nyelt egyet. Draco most valahogy kifejezetten fenyegetõnek tûnt, pedig tulajdonképpen semmit sem tett. Hogyan lehet az, hogy ennek ellenére mindenki felfigyelt a szavára? A termet betöltötte a félelemmel vegyes tisztelet, és a kínos csönd.
Harry egyetlen magyarázatot talált erre a jelenségre. A hosszú évszázadok vérét, ami a fiú testében keringett. A tudatot, ami mindenkinél magasabbra emelte, a hihetetlen erõs éntudatot, ami mindig is jellemezte ezt a családot. Nekik még a bukásuk is fenséges volt.

Szinte látta, ahogy felébred a másik õsi vére, és végre megértette, hogy nem csak elõkelõségbõl keresztelték a fiút Dracónak. A mindig tökéletes kontroll alatt tartott érzelmek mögött ott pihent a sárkány, és mikor Harry a tekintetét kereste, az nézett vissza a mardekáros szemeibõl.
A fejedelmi állat jelenléte benne is megmozdított valamit. A küzdõszelleme válaszolt a kihívásra, ösztönösen tudta, neki szól. Ezért nem habozott egyetlen pillanatig sem, s a döbbent csöndben felállt.

Sosem érezte még ennyire, hogy az ösztönei vezérlik. A kérdõ tekintetek kereszttüzében szinte nem is a saját hangján szólalt meg. Sõt, biztosan nem lehetett az övé, hiszen néma tiszteletet keltett minden szavával. A mondanivalójának súlya volt, lehúzta a bentlévõk vállát.

- Igaza van! - csattant ostorként. – Semmit nem bizonyítottak rá. Egyik halálfaló sem beszélt róla a vallatások során, és nekünk sincs információnk a tetteirõl.
- Dumbledore... - kezdett bele Caramel, aki jó politikus lévén, hamarabb megérezte a veszélyt.
- Én ott voltam – vágott a szavába keményen. - Nem Draco Malfoy végzett a Roxfort igazgatójával, mindössze lefegyverezte.

Maga sem értette, miért kelt a védelmére, kíváncsivá tette ez az új ember. Ezt nem ismerte. Nem a halvérû, izomkolosszusok mögött megbújó, mocskokat köpködõ mardekáros volt. Ez már nem. Malfoy férfi lett, és ez a férfi nem átallotta kihívni, õ pedig izgalommal, vegyes kíváncsisággal fogadta mindezt el.

Caramel feszengett. Nyíltan nem mondhat ellent, mert egyrészt igaza volt, ráadásul a varázsvilág megmentõjével szembeszállni nem túl nyertes ötlet, fõleg az új választási kampányok elõtt. Lázasan törte hát az agyát, és erõltette híresen jó, túlélõ logikáját, keresve a kiutat. Malfoyra nézett, majd a magabiztosan álló Harry Potterre, és hirtelen ördögi világosság gyúlt az agyában. Mi sem egyszerûbb, mint ezt a helyzetet megoldani. Mosolyogva fordult az idegesen várakozó bírák és hallgatóság felé.

- Harry Potter úrnak igazat kell adnunk. Sajnos tényleg nincsenek pontos információink ennek a halálfalónak – szinte odaköpte a szót – a tetteirõl, így ejtenünk kéne a vádakat. Viszont – emelte fel a hangját – azt sem engedhetjük, hogy egy ilyen fontos, bizonyítottan Tudjukki szolgálatában álló személy szabadon elmehessen, minden felügyelet nélkül. - Itt ismét kivárt, majd diadalmasan jelentette be az ötletét. - De abban az esetben természetesen elengedhetjük, ha a híres Harry Potter garantálja Draco Malfoy felügyeletét, ellenkezõ esetben kénytelenek vagyunk biztonsági okokból fogságban tartani.

A terem fölhördült a merész kijelentés hallatán. Mindenki tisztában volt a két ember viszonyával, már az is kisebb csodaszámba ment, hogy Potter szót emelt a másik védelmében. Ideges szemek fordultak a két szóban forgó felé, Caramel pedig diadalmas mosollyal ült le a helyére. Pontosan tudta, hogy ez a megkötés egyik félnek sem lesz kedvére, és nem fognak belemenni, viszont így õ moshatta kezeit, mert „mindent” megtett az ügy érdekében. Ha pedig mégis elfogadják az ajánlatot, elég hosszú idõre sikerül mindkettejük életét pokollá tenni. Elégedett volt magával, és a bombával, amit robbantott. Most már nincs semmi más dolga, csak kényelmesen hátradõlni, és megszemlélni a hatást.
Malfoy pillantása fensõbbségesen suhant át rajta, ami felettébb bosszantotta, majd szervtelen pillantása Harryn állapodott meg.

Harry döbbenten meredt Caramelre. Pontosan megértette az üzenetet, és tisztában volt vele, hogy a másik aljasul csapdába csalta. Fellobbant benne a harag, és az adrenalin kiûzte szervezetébõl a bejelentést követõ dermedtséget. A griffendéles dac nem adja meg ennek a csúszómászó féregnek a gyõzelem tudatát. Egy pillanat alatt rendezte vonásait, az õt halvány érdeklõdéssel vizsgáló Malfoyra tekintett, akinek a szemei mélyén lakó sárkány megelégedve bújt vissza a szokásos álarc mögé, miközben válaszolt.

- Köszönjük a lehetõséget, Miniszter úr - csodálkozva konstatálta, hogy szinte tökéletesen le tudta utánozni Draco hanglejtését az utolsó szóval, kivívva ezzel egy elismerõ pillantást a „mestertõl”. - Természetesen állok rendelkezésre, és vállalom Draco Lucius Malfoy felügyeletét!




Ajánló

Zolival akkor találkoztam, amikor mindketten részt vettünk a hadsereg önkéntesek számára szervezett kiképzésén. Én akkor 18 éves zöld fülû srác voltam. Zoli szintén olyan fiatal volt, mint én. Könnyen egymásra találtunk. Talán azért, mert mind kettõnknek hosszú haja volt, majdnem vállunkig érõ.
És egy kicsit hasonlítottunk egymásra. Szinte adódott, hogy a kiképzésen õ legyen a partnerem. Az elsõ nap után olyanok voltunk, mint mindenki más. Hajunkat le...

Zolival a seregben

Az elsõ említésre méltó koleszos történetem 15 éves koromban történt. Nem is akárhogy. Éppen zuhanyoztam, amikor Béla belépett. Õ 165/66, hosszú barna haj, barna szem, sportos testalkat, szexi segg és kívánni való kb. 16/6-os farok! Na szóval: Õ volt az egyik ideális fiú, akit már hosszú ideje néztem. Persze észrevettem a szemem sarkából többször is, hogy õ hasonlóan figyel engem. Na, de visszatérve ahhoz az estéhez! A fiú bejött utánam, majd felajánlotta,...

Elsõ a koleszban

A Westend bevásárlóközpont egyik pontja frekventált találkozóhely a meleg férfiak körében. Az áldozat is gyakran megfordult itt. 2014. április 9-én négy biztonsági õr egy szervízfolyosóra tuszkolta be, közülük hárman egy liftbe lökték, majd brutálisan bántalmazták: többször ököllel megütötték és megrúgták. A támadás alatt az õrök ilyeneket kiabáltak neki: "Te mocskos buzi, minek jársz ide", "elegünk van belõletek". A támadást követõen az utcára l...

Köcsögverés a westendben

Mindig erre maszturbálok! Én egy cigánylány vagyok,méghozzá elég dögös. 160 cm. 53 kg, vagyok, hosszú fekete hajam, barna szemem, és szép arcom van.Imádok szexelni, olyanokkal, akik hasonló perverzitásúak mint én vagyok. A férfiakat szeretem, tehát a faszt imádom! Szopni különösen. De legbelsőbb vágyam, hogy lánnyal legyek. Tehát erre a történetre maszturbálok, ezt képzelem miközben vörösre dörzsölöm a benyálazott csiklómat, és csipkedve csavargatom a szin...

Egy biszex cigánylányról, aki imádja a faszt

Tomi vagyok, homo fiú. Nemrég összejöttem egy internetes oldal vendégkönyvén keresztül egy új fiúval, aki szintén homo, bár kicsit még kezdõ, de jó szeretõ fog belõle válni.
Elsõ randinkat egy homo klub bulijába szerveztük meg, ahol sikerült hamar összemelegednünk. Elég jól éreztük magunkat a partin, jókat ittunk is, így felszabadultan tértünk haza hozzám, ahová meghívtam még egy italra Csabit. Egy pohárka likõr után nem sokáig húztuk az idõt, hoz...

Buli a homo klubban


Szex linkek, ingyenes szex oldalak